Béltréning (beöntés)

2020.05.11

Mint a bevezetőben írtam, Kisebbik fiam majd három éven keresztül kizárólag beöntéssel tudott minden nap kakilni. Ez jót tesz a vastagbélnek. Megmozgatja, működésre serkenti. Sajnos a kialakult béltágulaton nem segít, de a felszívódási problémából adódó fejlődési lemaradáson igen. Rövid időn belül látványosan elkezdett nőni. Sokkal jobb lett a közérzete, és a kedélye. Komolyan hiszek abban, hogy egészséges embernek is jót tesz, ha időnként így tisztítja a szervezetét. Nyitható, csukható, elrakható, könnyen tisztítható, fertőtleníthető asztal kell hozzá és a "beöntés szett" (mi így neveztük). Gyógyszertárban és orvosi segédeszköz boltban nem lehet megfelelőt kapni. Hogy miért? Mert a kórházban használatos szilikoncső úgy van kialakítva, hogy a végén három kis lyuk van, három irányból folyik a víz és önmagában használatos, míg az egyéb kapható eszközök, mind úgy vannak kialakítva, hogy vágott végűek, amire rá kell tenni még egy műanyag kiegészítőt, amitől maximum 20 centire lehet csak felhelyezni. Ebben a speciális esetben ez sajnos nem elég. Jóval feljebb kell tolni. Mi mindig a kórházból kértünk, és készségesen kaptunk is, amiért hálás vagyok. 

Napi rutinunk: este fürdés előtt a fürdőben felállítottuk az asztalt, leterítettük egy törölközővel, a zuhanyfüggöny tartóra lánccal és kampóval fel volt szerelve a beöntés szett. A tartályba engedtünk 1 liter (!!!) langyos vizet három csepp Betadinnal, majd ezt öntöttük be a végbélnyíláson keresztül. Ilyen mennyiségű víztől iszonyatosan feszül a pocak, de ennyi kellett, hogy tuti eljusson ahova kell, és hatékonyan működjön. Ezután wc-re fel, és kb. félóráig jön, aminek jönnie kell. Majd fürdés, mese, alvás. Csináltuk ezt 2016-ig, végül úgy döntöttünk az orvosával egyetértésben, hogy legyen műtét. De ez már a következő bejegyzés témája.